ÉKSZERMESÉK - GYÖNGYÖS KARIKÁZÓ

Tündértánc

A Tündérek Földjén járunk. Körülöttünk minden csupa csillogás, csupa illat, csupa szépség. Lenge tündérlányok suhannak selymes, aranyló szárnyakon. Apró pillangók, színes madárkák, kedves pici bogárkák röpdösnek fölöttünk a levegőégben. Csilingelő kacagás, csengő énekhangok, boldog kiáltások hallatszanak innen is, onnan is.

De nicsak, valami furcsa hang zavarja meg ezt az idilli állapotot. Mintha valaki sírna! Sírás itt, ahol minden a szépségről, minden a boldogságról szól? Ugyan mi történhetett ebben a csodálatos világban, ahol még soha senkit sem hallottak sírdogálni?

A tündérék azonnal odasereglenek, ahonnan ez a furcsa, számukra ismeretlen hang hallatszik. A bokrok alján pici bogárkát pillantanak meg, aki keservesen itatja az egereket. A rangidős tündérlány hozzálép és megkérdezi:

• Bogárka, szomorúnak látszol, te nem vagy boldog itt a Tündérek Földjén? Mit tehetünk érted?
• Ó, tündérek, ti olyan szépek, olyan gyönyörűek vagytok. De nézzetek csak rám! Ugyan mi szép van énrajtam? Picike vagyok, fekete és rút. - Azzal újra keserveses sírásra fakadt.
• Hát ezért szomorkodsz?! – kérdezte a tündér.

Azzal maga köré intette a tündérlányokat és valamit súgott a fülükbe. Erre a tündérlányok táncra perdültek. Pörögtek, forogtak körbe karikába, és közben apró csillámokat szórtak körbe – körbe. A csillámokból hullott a kis bogárkára is. És lássatok csodát: a bogárka színe ugyan nem változott, de attól a naptól fogva éjszakánként – a reá hullott csillámportól – messze fénylett – világított, mint egy csillogó gyöngyöcske!

Ettől kezdve – bár továbbra is pici volt és fekete – a bogárka boldogan élt a Tündérek Földjén.

Így történt bizony, hogy nálunk is egyes vidékeken megjelentek a fénylő szentjánosbogarak! 

Én pedig – mivel bejáratos vagyok a Tündérek Földjére és hallottam ezt a történetet – a tündérlányok színes, csillogó körtáncáról neveztem el az egyik ékszeremet: GYÖNGYÖS KARIKÁZÓ