ÉKSZERMESÉK - GYÖNGYÖS KOPOGÓS

A gumicsizma bánata

Valahol a kamra mélyén árválkodott egy csúf, fekete gumicsizma. Ki űzhette a kamra mélyére és vajon mikor? Egy éve, tíz éve, vagy talán száz? Senki sem tudta. Még az a vénséges vén pók sem a kamra szögletében, amelyik nap, mint nap szövögette hálóját abbéli igyekezetében, hátha legalább egyetlen sovány legyecske arra téved. De nem tévedt. Csend ült a sötét kamrában, csak a gumicsizma sóhajtozása törte meg időnként a már-már elviselhetetlen némaságot.

• Ó, jaj, miért nem születtem inkább topánkának, cipellőnek! Vagy legalább lovaglócsizmának!
• Miért nem lehetek vasalt sarkú, kopogós, ünnepi; délelőtt templomba járó, este táncot ropó, finom bőrcsizma!
• Istenem, Istenem, add, hogy csak egyszer, egyetlen egyszer kipróbálhassam milyen érzés, ha egy gyönyörű leányzó lábán csillogó üvegcipellő vagyok!
• Jaj, jaj, miért is vagyok én ilyen csúf, fekete gumicsizma!

Egy nap csak megsokallta a vén pók a gumicsizma siránkozását, és így szólt hozzá:

• Tudod, mit, te csizma! Már nagyon elegem van az örökös sóhajtozásból, jajgatásból. Az összes szúnyogot, legyet, muslincát elijeszted a siránkozásoddal. Ha megígéred, hogy abbahagyod, én elintézem neked, hogy ne legyél többé fekete gumicsizma!

Hálálkodott a gumicsizma, megígért mindent, csak teljesüljön végre leghőbb vágya. A vén pók pedig - mert nem volt ám egyszerű pók, dehogy volt az, valamikor fiatal korában egy boszorkány mellett szolgált, ott szőtte – szövögette fekete hálóját a boszorkány kunyhójában, míg ki nem szolgálta az idejét, és a boszorkány nyugdíjba nem küldte, ide a kamra mélyébe, hogy nyugodtan, csendben szőhesse öreg korára a pókhálót – tehát a vén pók összeütögette mind a nyolc lábát, és lássatok csodát! A kamrában megjelent egy boszorkány! Súgtak – búgtak a vén pókkal, aztán a boszorkány a gumicsizmához fordult:

• Mit szeretnél? Színeket? Gyöngyöt? Csillogást? Legyen hát, ahogy akarod?

Azzal mormogott egy-két varázsigét, és már el is tűnt. A gumicsizma meg ott maradt megint egyedül a vén pókkal.

• Hát, nem történt semmi csoda – gondolta magában szomorúan.

Teltek – múltak a napok, a csizma már nem is panaszkodott, csak csendesen szomorkodott.

Egy nap apró gyereklábak zaját hallotta kintről.

• Nagyi! Mi van ebben a kamrában? Megnézhetem?

Azzal egy kicsi lány óvakodott be a sötét helyiségbe. Körbejárt, körülnézett, egyszer csak hangosan felkacagott:

• Nagyi! Találtam egy gyönyörű szép csizmát! Felvehetem?

Azzal választ sem várva lábára húzta a …….. bizony nem a fekete gumicsizmát, hanem, amivé változott: a színes, csillogó, gyöngyös gumicsizmát. Illegett-billegett, gyönyörködött benne, és már szaladt is ki a kamrából. A gumicsizma hangosan klaffogott a lábán.

• Hát, minden kívánságom nem teljesülhetett – sóhajtott a gumicsizma.
• De a kopogós sarok nélkül is jól elleszek ezután – mosolygott magában.

(Drága unokámnak, Szaffinak, aki imádja a színes gumicsizmákat.)

GYÖNGYÖS KOPOGÓS

https://anan.hu/shop_search.php?search=gy%C3%B6ngy%C3%B6s&infinite_page=2