ÉKSZERMESÉK - ÉKSZERNAGYI ELSŐ MESÉJE

A fésülködőasztalon áll évek óta egy régi ékszerdoboz. Ennek a hatalmas, antik ékszerdoboznak a legrégebbi lakója egy öregecske, kissé divatjamúlt gyöngysor, mely apró kavicsokból készült sok-sok évvel ezelőtt. Az ékszerládikát tulajdonosa a nagymamájától örökölte a benne levő divatjamúlt ékszerekkel együtt. Nagyon szerette a nagymamáját, megőrizte hát a dobozban talált ódivatú nyakláncokat is. Mivel a ládikó jó tágas – az unokának pedig kevés az ékszere - ebbe az antik ékszerdobozba rakosgatta a saját modern, kissé bohókás ékszereit is.

Itt találkozott egymással a régi gyöngysor – nevezzük őt Ékszernagyinak – és a bohó nyaklánc. Sokáig csak csendesen pihentek egymás mellett a doboz alján, de aztán egyszer csak szóba elegyedtek egymással.

Ékszernagyi éppen olyan komoly fenntartással kezelte a gyöngyös-rojtos bohókás láncot, mint teszik ezt időnként a nagymamák modern unokáikkal. De az unalom nagy úr, és mindig jó, ha van kivel megosztani gondolatainkat. Így aztán Ékszernagyi úgy döntött beszél a bohó láncnak a családfájáról. Hadd tudja majd egyszer ez a kis buta továbbadni a tudást az utódainak. A pszichológusok szerint nagyon fontos a családi múlt ismerete, hát nem lehet ez másképp az ékszerek világában sem.

Hallgasd hát te is Ékszernagyi meséjét.

• Valamikor réges-régen, időszámításunk előtt sok száz évvel született a legelső ükanyám. Hazája valószínűleg Marokkó lehetett. Pontos születési helyét senki sem ismeri, de származása a tenger fenekéhez kötődik. Tengeri kagylókból készült dekoratív nyaklánc volt. Tulajdonosa amulettként viselte. Ükanyám megvédte őt az ártó szellemektől és a rosszindulatú emberektől. Ősöm leszármazottai beutazták a világot: eljutottak Izraelbe, Algériába, sőt Dél-Afrikába is. Mindenütt örömet, védelmet és oltalmat adtak az embereknek. Talán ez a tulajdonság az, ami máig megvan valamennyiünkben. Mindannyian szeretünk örömet nyújtani annak, aki visel bennünket. Amulett testvéreink pedig védelmezik az embert, aki hisz bennük. Ásványból készült rokonaink pedig gyógyító kövekként kísérik viselőjüket az élet nehéz időszakaiban.
• Jegyezd meg kis bohó, nem a szépség a legfontosabb tulajdonságunk! A szépség idővel megfakul, de a segítőszándék, a jó szerencse, a védelem megtartja erejét az idő múltával is. Tiszteld te is a véneket, mert sokat tanulhatsz tőlük!”

Miután mindezt mondta, Ékszernagyi fáradtan lecsukta a szemét.

• Majd holnap mesélek még, ha szeretnéd, de most pihennem kell.
• Hát, persze. – mosolygott Bohó. - Jobban telik az idő, ha beszélgetünk.

Magában pedig ezt gondolta:

• Igazán érdekes dolgokat mesél ez a vén lánc. És ráadásul kiderült, hogy ő a nagymamám. Mindig is szerettem volna igazi családot! Alig várom a holnapot! Pihenj csak Nagyi, én vigyázok az álmodra.