Blog

ÉKSZERMESÉK - ÉKSZERNAGYI MÁSODIK MESÉJE

2020.03.25 14:26
Anna
ÉKSZERMESÉK - ÉKSZERNAGYI MÁSODIK MESÉJE

Valahol az ősi hegyek között élt egy törzs. Férfiak, nők, gyerekek. Jórészt fiatalok voltak a törzs tagjai, mert az öregek nem bírták a nehézségeket, amivel a vándorlás, az élelemszerzés, az évszakokhoz való alkalmazkodás járt. Ebben a csoportban egyetlen idős bölcs vándorolt a többiekkel. Ez a vén apó esténként meséivel szórakoztatta a gyermekeket a melengető tűz fénye mellett. Sok mesét tudott. Sötétedés után köré gyűltek nem csak a gyerekek, de a törzs felnőtt tagjai is, hogy hallják történeteit. Leggyakrabban a most következő mesét kérték tőle.

A második napon így kezdte meséjét Ékszernagyi:

  • Tudod, milyenek voltak ősanyáid, ősapáid a régi időkben? Hogy néztek ki, kik viselték őket és vajon miért?

Bohó nem tudta a választ a kérdésekre, de kíváncsi tekintettel nézett Nagyira.

  • Nem tudok ezekről a dolgokról semmit, de szeretném, ha mesélnél nekem róla.
  • Hát, akkor figyelj rám, mesélek. Én mindezt az édesanyámtól hallottam. a történet szájról szájra terjedt a családban, az egyik ősanyád mesélte valamikor a gyermekeinek.

Valahol az ősi hegyek között élt egy törzs. Férfiak, nők, gyerekek. Jórészt fiatalok voltak a törzs tagjai, mert az öregek nem bírták a nehézségeket, amivel a vándorlás, az élelemszerzés, az évszakokhoz való alkalmazkodás járt. Ebben a csoportban egyetlen idős bölcs vándorolt a többiekkel. Ez a vén apó esténként meséivel szórakoztatta a gyermekeket a melengető tűz fénye mellett. Sok mesét tudott. Sötétedés után köré gyűltek nem csak a gyerekek, de a törzs felnőtt tagjai is, hogy hallják történeteit. Leggyakrabban a most következő mesét kérték tőle.

Sok-sok évvel ezelőtt történt – mesélte apó. - A törzs férfi tagjai vadászni indultak a nyílt területekre, ahol gyakran láttak vadállatokat. A vadakat mindig közös erővel ejtették el és vitték magukkal az erdőbe a többiekhez, hogy együtt fogyasszák el a törzs nőtagjaival, gyerekeivel, és véneivel.

Történt az egyik vadászat alkalmával, hogy a legfiatalabb harcos, Futem, lemaradt a többiektől. Kicsit elbámészkodott az erdőben; csodálta a fákat, növényeket; hallgatta a különös hangokat; szimatolta a különféle illatokat; tapogatta a szélcibálta, esőverte fák törzsét; nézegette a bokrok, fák alját, nincs-e valamiféle apró állat az árnyékban, amit elejthetne. Hamar rájött, hogy hibázott a bámészkodással, mert elkeveredett társaitól.

Ebben az időben különösen fontos volt a fegyelem. Aki nem tartotta be a szabályokat, gyakran életveszélyes helyzetbe került.

Futem kereste a többiek nyomát, de hiába, véglegesen eltévedt az erdőben, mégsem esett kétségbe. A törzs mindig azt tanította neki, bármi történik, csak a szimatában bízhat. Az majd hazavezéreli. Tudta, meg kell várnia az estét, amikor a többiek hazatérnek a zsákmánnyal és a tűz mellett sütni kezdik az elejtett vadállatot. A sülő hús illata biztosan hazavezet – gondolta Futem – hiszen nincs nálam jobb orra senkinek a törzsnél. Lassan eljött az este, hát elindult a fiú a szimata után. Jött – ment az erdőben, egyszer balra fordult, aztán jobbra, hátha megérzi a piruló vadhús illatát.  És úgy is lett!

Ment-mendegélt hát az orra után. Szimatolva lassan haladt, hogy el ne veszítse a finom illatot, mert bízott benne, hogy az bizonyára hazavezeti. Botorkált hát a sötét erdőben, és egyre közelebbről érezte az étel gyomrot korgató szagát. Csendesen, vigyázva lépegetve érkezett meg egy barlang elé, ahonnan hívogató emberi hangok, halványan világító fények, ínycsiklandó illatok csalogatták a fiatal legénykét. Csak egy baj volt! Ez a barlang bizony nem az ő családja barlangja volt! Mit tegyen hát? Kicsit tétovázott ugyan, de aztán úgy döntött, inkább az ismeretlen barlang hívogató fényét választja, mint sem az éjjelente vadászó vadállatok éles fogait. Így aztán óvatosan közeledett a barlang bejáratához. Lassú léptekkel haladt és lehajtott fejjel, de ugrásra készen lépett be a tágas kőlakba.

A barlangban férfiak, nők, gyerekek ültek a tűz körül, akik most hirtelen felkapták a fejüket a közeledőt látva. A férfiak közül ketten felugrottak és szúrós szemmel méregetni kezdték a fiút, kezükben már ott volt a kőből készült fegyver. Már-már úgy tűnt, hogy a marcona alakok nekiesnek, amikor egy asszony lépett a férfiak mellé. Alaposan szemügyre vette Futemet, majd valamit mondott a férfiaknak, akik visszatelepedtek a tűz mellé. Az asszony intett a legénykének, hogy lépjen közelebb a tűzhöz, üljön le közéjük. Egy darab húst nyújtott feléje, amit Futem örömmel elfogadott, hiszen igen-igen megéhezett az egész napi bolyongásban. A törzs immár megnyugodva tovább folytatta esti tevékenységét,és  befejezve a vacsorát aludni készültek a száraz fűvel és vadbőrökkel borított hálóhelyen. Az asszony helyet mutatott szélen Futemnek is. Hamarosan az őrök kivételével mindannyian elaludtak.

Másnap reggel, a törzs elhagyta a barlangot, kivonult a napsütötte erdei tisztásra. Itt aztán nyugodtan megszemlélték Futemet, Futem pedig őket. Érdekes dolgot vett észre a férfiak nyakában. Mintha fogak lettek volna felfűzve valamire. Bizony fogak! A törzs vadászai a vadállatok fogait fűzték fel kiszárított inakra, és ezeket a láncokat aggatták a nyakukba. Futem megkérdezte, miért viselik ezeket a fogakat?

  • A vadállatok fogai megvédenek bennünket az ártó szellemektől, ezek a mi totemeink, segítenek távol tartani tőlünk a rosszat. A nők pedig karkötőként viselik a levadászott állatok csontjából faragott díszeket.

Hamarosan elköszönt Futem a törzs tagjaitól, megköszönve a segítségüket. Az egyik férfi, a legvénebb a törzsből, elkísérte egy darabig az erdőben és útba igazította, merre keresse az utat hazafelé. Búcsúzóul egy állati fogakból készült láncot akasztott Futem nyakába, és valami érthetetlen varázsigét mormogott mellé. Futem sokáig nézett utána az erdőben, amíg a fák el nem nyelték az öreget, aztán elindult a mutatott irányba. Hosszú órákig tartó nehéz út után, de végre megérkezett a családjához, akik boldogan ölelték magukhoz az elveszettnek hitt fiút.

Futem soha többé nem vette le a nyakába akasztott fogakból készült láncot, hitte, hogy az megvédi őt minden rossztól, gonosztól. Keze nyomán sok-sok új lánc készült a törzs tagjai számára, akik totemként, amulettként viselték az ártó szellemek ellen.

Webáruház készítés